A közhelyekig kivesézték már a témát sokan (főleg azok, akik az elszenvedői voltak), de én most a másik oldalról közelítem meg a kérdést.

Először is tisztázzuk a fogalmat. Ghostingnak azt nevezem, amikor egy kialakuló kapcsolatban az egyik fél (látszólag) minden ok nélkül egyszercsak köddé válik, nem ír több levelet, nem veszi fel a telefont, törli magát az adott kapcsolattartó felületről (vagy csak simán nem reagál), szóval nem elérhető többé.
(Nem ide tartozik az, amikor egy megbeszélt randira nem megy el valaki, és a másik ott ácsorog a megbeszélt időben. Az más dolog, és más lapra is tartozik.)

Már az "elszenvedő" kifejezés is megérdemelne néhány szót, mert ugye azt nevezzük elszenvedő félnek, akinek felszívódott a partnere. Ez a látszat, ez a felszín, és a mai világban ennyi bőven elegendő is az azonnali ítélkezéshez. Nincs idő, mód, lehetőség, és igény sem végiggondolni egy-egy történetet több oldalról. Aki sikítozik, az biztosan áldozat, a másik fél nézőpontját pedig nem ismerjük.

Illetve...de. :pirul: Egy férfi barátommal el szoktunk sztorizni, éppen melyikünk mit bénázik partnerkeresés gyanánt. Gyakran meséli, hogy ezzel vagy azzal egész nap csetelt, a lány megadta a számát, beszéltek, meg levelezés, meg minden, néha már randi is, néha már szex is, és tök lelkes...majd mikor pár nap múlva megkérdezem, na mi van, hogy alakult...háááát, izé, lusta vagyok írni neki, tudom, genyó vagyok, de annyira nem volt kedvem... :( És a csaj jól néz ki, a haverom is jól néz ki, és nem link, nem kamus, nem gazember...egy tök normális férfi, akit évek óta ismerek, és tuti hogy IQ, EQ is rendben van nála. És én is el szoktam neki mesélni, és még lelkes vagyok, igen...aztán valahogy néha hasonlóan beüt a nihil. És nem akarom, nem is tudom megindokolni, ahogy ő sem.
Megállapítottuk, hogy - dacára annak hogy mindketten létezünk :) - néha bizony mi is szellemmé válunk. Ezen felbuzdulva másokat is megkérdeztem, olyanokat, akik léteznek, régóta ismerem és jó embernek tartom őket. És bizony...rengeteg alkalmi Casper van. :napersze: 

Álljunk meg egy pillanatra. A ghosting jellemző arra a kapcsolatra, ahol a felek a kispiripócsi tavaszváró vásárban ismerkedtek meg az óriáskerék alatt vagy az egyetemi gólyatáborban? Nem! Főleg egy területen jellemző: az internetes társkeresésben. Elég furcsa, hogy két emberi faj létezik, az egyik a felelősségvállaló, őszinte, nyílt, a másik a sunyi lelépős gazember. Ami persze lehetetlen, szóval keressük meg a körülmények különbözőségét, amiért ugyanaz az ember kétféleképpen viselkedik.

Ha körbejárjuk a hagyományos ismerkedés körülményeit, ennek során eleve azok keltik fel az ember érdeklődését, akikhez vonzódunk. Legyen az külső, viselkedés, bármi, amihez megmagyarázhatatlan alapon, de eleve fizikailag vonzódunk. Ha nem így lenne, nem vesszük észre "olyan" szemmel. Nézzünk egy adott pillanatot a világban. A néhány, vonzerővel bíró emberen kívül mászkál a környezetünkben néhány kimondottan taszító, ellenszenves ember, és rajtuk kívül egy rakás olyan ember, aki erotikus szempontból totálisan semleges számunkra. Belőlük van a legtöbb, ők a tömeg, akik egybefolynak, nem emlékszünk rájuk, személy szerinti bontásban nem is észleljük őket.

A netes ismerkedés "helyszínén" miért lenne ez másképpen? Van néhány vonzó, néhány taszító, akik kiemelkednek a tömegből, és rengeteg közömbös. Mivel az eszközeink korlátozottak, nem mindig észleljük azonnal, hogy valaki melyik csoportba tartozik. Illetve, gyakori a vakvezetés, amikor úgy közelítünk valaki felé, hogy fogalmunk sincs melyik csoportba tartozik. Vagy az eredményre (legyen az alkalmi szex vagy akár társtalálás, mindegy) való vágyakozás miatt belemerítünk a közömbösbe is, azt remélve, hogy majd valamennyire alkalmas lesz a feladatra. :) Pedig nem. A közömbös közömbös is marad, mi pedig motiválatlanok. Még akkor is, ha egyébként paramétereiben hozza az elvárásokat. De nem emelkedik ki a tömegből, az utcán elmennénk mellette, és abban a bizonyos kispiripócsi tavaszváró vásárban sem akadna fenn rajta a szemünk. Mert nem vonz, nem vesszük észre. Nincs meg a kémia.

Az utcán a tömegből valakivel véletlenül összekoccan a vállunk. Mennyi az esélye annak, hogy mindkettőjük vonzástartományába tartozik a másik? Nagyon kicsi. Odafordulunk, talán beszélünk is néhány szót, de senki nem várja el, hogy megindokoljuk, miért nem borulunk a nyakába. :) Akkor ez a neten miért kellene hogy másképpen legyen? Miért akarunk minden kudarcért felelőst keresni? Szerintem a legjobb legyinteni és tovább menni, mintha meg sem történt volna, és nem tulajdonítani a dolognak jelentőséget.

És hogy bonyolultabb legyen, emberek vagyunk, és az erotikán kívül is vannak érzéseink, érdeklődésünk. Néha bizony előfordul olyan, hogy Huffnágel Pisti bukkan fel a ködből. Vagyis az, aki tökéletes lehetNE, HA képesek lennénk hozzá vonzódni. De az nem megy parancsra. :( És elkezd szembemenni egymással az agyunk és a szívünk. Vagy a szívünk és a nemi szerveink. :vigyor: Kitör a káosz. Merthogy pont ilyet kerestünk, de... valami nem műxik mégsem. Csak azt érezzük, hogy halogatjuk a találkozót, minden más baromi fontos, még a szomszéd kutyáját is segítünk megfürdetni amiért ma sem érünk rá... A miértre pedig nincs válasz. Ugyanakkor van néhány, (vagy rossz esetben egy) hülye pöcsfej, aki egyáltalán nem felel meg, de mégis izzadni kezd a tenyerünk amikor felbukkan, 5 percenként nézzük meg, írt-e levelet, repülünk a randi gondolatára is, és elélvezünk egy pillantásától. Ismerős? :) Sokaknak biztosan. Az ész - szív - test szentháromságban sajna mindegyiknek vétójoga van, bár nem egyenlő súllyal...de ez másik posztot is megérne.

Még egy nem kis különbség, hogy a neten kisebb a merítés lehetősége. Míg az utcán folyamatosan cserélődnek az emberek, addig a neten ugyanazokba botlunk. És azt hisszük, csak azért mert sokadszorra botlottunk bele, már nem tartozik a közömbösbe. Pedig aki oda tartozik, az ott is marad...a szikra vagy pattan, vagy nem. Minden más csupán kompromisszum és erőlködés. Ami messze nem elegendő motiváció a kapcsolattartáshoz.

Mit tesz egy motiválatlan ember? Ez egyáltalán kérdés a mai felületes világban, amikor az olvasók döntő többsége az újságokban csak a képeket nézi meg, a címeket futja át, az emailjeinek az első 2 sorát olvassa el? Abban a korban élünk, amikor a bekéredzkedő információk mennyisége a legjobb esetben is többszöröse a befogadhatóknak, így a kényszereken túl (a főnök emailjét sajna muszáj elolvasni) a motiváció, érdeklődés lesz az, ami megszabja hogy melyik ingerület legyen az az egy a tízből, amit befogadunk.
 
És hogy hova akartam kilyukadni. :D

Lehet hogy furcsán hangzik, de *szerintem a ghosting a legjobb dolog, amivel kezelhetők az olyan szituációk, amik létrejötte már kezdettől természetellenes volt, nem is kellett volna hogy megtörténjenek, és a való világban nem is történtek volna meg.*

Azt tartja a közhely, hogy ez azért csúnya dolog, mert így az otthagyott félnek nincs módja arra, hogy levonja a tanulságokat, és fejlődjön. Ez az érv megállja a helyét a természetes környezetünkben kötött ismeretségre, ami épült valamire és fejlődött valami felé, oka és célja volt a történteknek. De a neten gyakran egészen más a helyzet, két idegen ember vaktalálatával, ami minimum az egyik részről már csak a nagy számok törvénye miatt is nagy eséllyel az érdektelen tömegbe mutat, és az előzmény sem volt valódi előzmény, pusztán tapogatózás a sötétben.

Mi van, ha egyszerűen nincs tanulság?! Fokozzuk és elemezzük azt, aminek megtörténnie sem kellett volna? :) Keressünk (vagy rosszabb esetben gyártsunk) hibákat ott, ahol nincsenek, vagy olyan inkompatibilitások vannak, amiken nem lehet változtatni?!

A netet telesíró, önmagukat sajnáló áldozatok vajon azt szeretnének hallani, hogy szimplán közömbösek a másik számára? Hogy szimplán nincs kedve írni/beszélni/elindulni? Hogy amiről azt gondolták hogy megismerkedés, az valójában egy kompromisszum, egy erőlködés volt? Hogy a cérnaszálat amibe kapaszkodnak, valójában a remény, a fantázia szőtte? 
Vagy az őszinteség harcosai azt szeretnének hallani, hogy nem tetszenek eléggé? Azt szeretnének hallani, bocsi, olyan csúnya vagy számomra hogy nem megy? Bocsi de szebbnek, jobbnak reméltelek? Vagy valami kegyes hazugságot szeretnének kapni a szemük közé, az helyes? 

Vajon a "szellem" egyáltalán tudna erkölcsileg helyesen cselekedni? Létezik egyáltalán helyes út? :napersze: 

Vajon milyen tanulságot lehet ilyesmiből levonni? Semmilyet. Mit tesz hozzá az emberhez? Semmit, sőt, elvesz. Miféle beszélgetés lenne egy ilyen? Semmilyen. Mindkét fél számára üres, tanulságtalan, kellemetlen, kínos. Kidobott idő, kidobott önbizalom, kidobott energia. Nincs semmi értelme, nincs tanulsága. Sőt, szerintem kimondottan árt tanulságot levonni, mert előítélet lesz belőle, az előítéletből pedig önbeteljesítő jóslat, ami ördögi kör. Néha szerintem igenis felesleges megbeszélni a miérteket, mert a megbeszélés egyben rögzülés, tanulás is. Ez esetben pedig pont arra nincs szükség! Egyetlen elcseszett randi, elcseszett beszélgetés, elcseszett levél pontosan eggyel több a kelleténél.

Az igazi ismerkedés, ahol a vektor mindkét irányban a vonzástartományba mutat (és a realitások talaján nyugszik), továbbra is mindenütt ugyanaz, legyen akár neten, akár személyesen, legyen akár barátság, akár szerelem. Ha valakit tényleg megérint a másik, akkor soha nem fog szellemmé válni, akkor sem, ha a neten ismerkedtek meg, és akkor sem, ha úgy érzi, a kapcsolat nem oda fejlődött, ahova fejlődnie kellett volna. Akkor jólesik időnként hallani a másikról, bárhogy is alakul. Mert fordítva is igaz, ha valaki nincs az érdektelen tömegben, akkor nem is fog oda kerülni soha, meg fogja találni a helyét. Talán nem pont ott, ahova vágyna, de ez már más kérdés.

Valóság természetesen csak egy van, de megközelítés sok. A korsó félig üres, vagy félig tele van? Veszteséget akar valaki érezni mert nem kap még többet, vagy nyereségnek tekinti amit kapott? :)

Szó-szó...én fordítva látom ezt: *nem szellemmé válik egy test, hanem néha egy időre testet ölt egy szellem.* De az igazi teste - és a helye - valahol máshol van...

!kep:https://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/BLOGIMG/a91f17420180506120052.png